Mitől működik egy kapcsolat?

Valószínűleg a jelen helyzetem miatt sokszor merül fel bennem a kérdés: mitől működik egy kapcsolat?

Merthogy nem értem. Bármerre járok, azt látom, hogy testalkattól, (a közvélekedés általi) szépségtől, kortól, nemtől függetlenül mindenki megtalálja a magáét. Mármint párját. Csak mintha nekem nem maradna senki… van nagy, kicsi mellett, fiatal öreg mellett, nagyorrú, kismellű, nagys…ű; és mindnek fogják a kezét.

Nem vagyok cicalány, aki pillarebegtetésből meg tud élni. Lehet, testképzavarom van, de szerintem ez csak a “barbiknak” megy. Hittem legalábbis nem sokkal ezelőttig. Azt hittem, ahhoz hogy valakit eltartsanak, otthon meresztve a fenekét, az élete párját az ujja köré csavargatva megéljen, csak a 90-60-90, nagy pilla, csücsöri száj típusú lányoknak/nőknek mehet. De megtudtam – nem így van. Van, ahol Apuci mindent megtesz, megad, erre otthon még követelőzés is van, és a háttérben egy legkevésbé sem a fenti paraméterekkel rendelkező hölgy áll.

Megrögzötten hiszem azóta: valamit nagyon rosszul csinálok. Ha megnyitom a szívem, akkor belelát az, akinek engedem; onnan kezdve nincs játszma, taktika, stb. Egyébként sem az én műfajom, sakkból is hülye maradtam, hogyan is lehetne ez akkor másként ott, ahol nagy játszmák folynak- a szerelem terén.

Szóval mitől működik?

Vajon működik-e az odaadástól, vagy inkább a nekem járó dolgok kikövetelése tartja fent? Működteti önmagában a múlt akkor is, ha nincs jövő? Működteti a gyerek körüli tennivalók sokasága, vagy csak időt töltünk vele? Működteti-e a javak/kötelességek egyenlő felosztása, vagy csak dobjunk be mindent a fazékba, úgyis lesz belőle valami? Elég-e a fennmaradáshoz az emlék? Érdem-e, ha valaki gyereket szül; szabad-e ezzel mérni, indokolni bármit? Mert ha igen, akkor a férfi oda menjen, ahol nagyobb alom várja? Akkor minden nő szüljön még egy kosár gyereket, mert strigulázom a falon, hogy te így most többet érsz, mert tőled van gyerekem? Szabad egy kapcsolatot időre, emléket darabra mérni?

Szerintem nem. A szerelem-múlik. Jobb esetben kisimul, és élethosszig tartó szeretetté olvad, mely magába olvasztja a két felet.

Álljon itt egy idézet, mely az egyik legszebb:

“A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet. (Kahlil Gibran: A próféta)”